Ugrás a tartalomhoz

Charles Mingus

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Charles Mingus
Image
SzületettCharles Mingus Jr.
1922. április 22.
Nogales, Arizona
Elhunyt1979. január 5. (56 évesen)
Cuernavaca, Mexikó
Állampolgárságaamerikai[1][2]
Házastársa
  • Sue Mingus ( – 1979. január 5.)
  • Celia Germanis[3]
Gyermekei
  • Eric Mingus
  • Charles Mingus III
Foglalkozása
IskoláiJordan High School
Kitüntetései
Halál okaamiotrófiás laterálszklerózis[2]
Zenei pályafutása
Műfajokdzsessz, hard bop, bebop, avant-garde jazz, post-bop, Third Stream, gospel, orchestral jazz, free jazz
Aktív évek1943–1979, 1937-1955
KiadókAtlantic, Candid, Columbia, Debut, Impulse!, Mercury, United Artists
Hangszernagybőgő, zongora, cselló, harsona
IPI-névazonosító
  • 00020918602
  • 00020918504
Charles Mingus aláírása
Charles Mingus aláírása
Image
A Wikimédia Commons tartalmaz Charles Mingus témájú médiaállományokat.

Charles Mingus Jr. (Nogales, Arizona, 1922. április 22. – Cuernavaca, Mexikó, 1979. január 5.) a dzsessz történetének egyik meghatározó nagybőgőse, komponistája és zenekarvezetője.

Mingus szerzeményei a hard bop hangulatát az afroamerikai gospel zenével, a third streammel, a free dzsesszel és a komolyzenével ötvözik. Bár maga Mingus egész életében a beskatulyázás ellen ágált, életműve a fekete tradíciókon alapuló modern dzsessz volt. Példaképének Duke Ellingtont tartotta, és gyakran hivatkozott a templomi zenére.

Életpályája

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mingus gyakorta alkalmazta a kollektív improvizációt, ami a New Orleans-i dzsesszparádék állandó eleme, ezzel az individuum és a zenekar, mint egy nagyobb egység kommunikációjára fókuszált. Zenekarai megalapításakor Mingus nem csak a hangszeres tudást és a muzikalitást vette figyelembe, hanem a zenészek személyiségét is. Sok zenésze később nagy szólókarriert futott be. Tehetséges és sokszor kevésbé ismert munkatársakat toborzott magának, hogy a hagyományoktól eltérő gondolatait megvalósítsa. Zenészként Mingus a nagybőgő technikájának forradalmasítója volt, napjainkig is a hangszer egyik legendás játékosaként ismerik.

Idővel rendkívül szenvedélyes zenéjének köszönhetően ráragadt a „Dzsessz Dühös Embere” becenév. Sokszor dühkitöréseket rendezett a színpadon, megfeddte vagy kirúgta a zenészeit.[5] Tettlegességre is sor került: miután zenésztársát megverte (ököllel kiverte a fogát), felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Zeneszerzői kvalitásai valamint zenészei speciális feladatai miatt Mingust gyakran Duke Ellington utódjának tartják. Dizzy Gillespie szerint Mingus az „ifjabb Duke”, köszönhetően szervezési zsenialitásának.[6]

Sokak szerint saját zenéjét Mingus vezetése nélkül nehézkes játszani. Ennek ellenére rengeteg zenész tartja repertoáron Mingus kompozícióit még napjainkban is. Életműve nyomán alakult a Mingus Big Band, a Mingus Dynasty és a Mingus Orchestra. Nevét viseli a Charles Mingus Középiskolai Zenei Verseny is.[7]

Gunther Schuller szerint Mingus neve a legfontosabb amerikai komponisták listáján szerepel, nem csak dzsessz-kategóriában.[8] 1988-ban a Nemzeti Művészeti Alap elkészíttette Mingus szerzeményeinek katalógusát, amit ma a New York-i Könyvtár zenei részlegén őriznek.[9] 1993-ban a Kongresszusi Könyvtár megszerezte a teljes Mingus életművet, kottákat, zenei felvételeket. Ezt a gyűjteményt a könyvtár a legértékesebb „dzsesszkézirat-kollekciónak” tartja.[10]

Halálát amiotrófiás laterálszklerózis okozta: folyamatosan lebénult, a ritka idegsorvadás miatt végül tolókocsiba kényszerült, 56 évesen hunyt el Mexikóban.

Válogatott diszkográfia

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Díjak és kitüntetések

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • 1971: Guggenheim Fellowship (Zenei kompozíció)
  • 1971: beiktatták a Down Beat Jazz Hall of Famebe.
  • 1988: A Nemzeti Művészeti Alap kibocsátotta a "Let My Children Hear My Music" című katalógusát Mingusról. A mikrofilmeket a New York-i Könyvtárban őrzik, ahol tanulmányozhatók.
  • 1993: A Kongresszusi Könyvtár összeállítja a Mingus-hagyatékot[11]
  • 1995: az amerikai posta Mingus arcképével ellátott bélyeget bocsátott ki.
  • 1997: posztumusz megkapta a Grammy életműdíjat.
  • 1999: az 1959-es Mingus Dynasty című lemezt beiktatták a Grammy Hall of Fame-be.
  • 2005: beiktatták a Jazz at Lincoln Center intézet Nesuhi Eretgun Jazz Hall of Fame-jébe.

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. ↑ "www.nytimes.com/1989/07/16/obituaries/nesuhi-ertegun-a-top-record-producer-dies-at-71.html".
  2. 1 2 "www.blackpast.org/african-american-history/mingus-charles-1922-1979/".
  3. ↑ "Library of Congress Authorities" (angol nyelven). Kongresszusi Könyvtár.
  4. ↑ charles-mingus
  5. ↑ Az 1965-ös UCLA-koncert kritikája a New York Times-ból http://www.nytimes.com/1984/09/23/arts/an-irrepressible-65-mingus-concert.html?&pagewanted=all
  6. ↑ David Simpson. "Myself When I Am Real: The Life and Music of Charles Mingus, írta: Gene Santoro". Jazz Institute of Chicago book review. 2008. június 7. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2008. március 25.
  7. ↑ Ernest Barteldes (2009. február 18.). "Thirty Years On, The Music Remains Strong; Charles Mingus öröksége a Manhattan School of Music-ban". nypress.com. 2009. február 26. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2009. október 26.
  8. ↑ Lásd az 1998-as Triumph of the Underdog című dokumentumfilmet
  9. ↑ NYPL katalógus http://catalog.nypl.org/record=b11250454
  10. ↑ A Kongresszusi Könyvtár álláspontja http://www.loc.gov/today/pr/1993/93-081.html
  11. ↑ A Kongresszusi Könyvtár álláspontja, 1993. június 11. Rule, S. "Library of Congress buys Charles Mingus Archive", New York Times, June 14, 1993
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Charles_Mingus&oldid=29361659”