Szent Korona

A földrengésbiztos vitrinben őrzött Szent Korona az Országház kupolacsarnokában. A szakrális tárgyat állaga megóvása érdekében levegő helyett nitrogén veszi körül. Megvilágítása során nem éri természetes fény

A Szent Korona a Magyar Királyság történeti uralkodói jelvénye és középkori ötvösművészeti alkotás, amely a magyar államiság egyik központi jelképe. A 12. századtól kezdődően meghatározó szerepet játszott a királyi legitimációban: a középkori szokásjog szerint a törvényes uralkodóvá avatás három feltétele a Szent Koronával történő megkoronázás volt, az esztergomi érsek közreműködésével, és Székesfehérváron, a Nagyboldogasszony-bazilikában. A korona birtoklása a trónviszályok idején jelentős politikai súlyt jelentett.

A Szent Korona fizikai megjelenése, anyaga, szerkezeti kialakítása és történeti használata alapján Európa legrégebben fennmaradt és hosszú időn át használt koronái közé tartozik. A korona köré a késő középkor folyamán sajátos közjogi szemlélet alakult ki, a Szent Korona-tan, amely a magyar államiság értelmezésében meghatározó szerepet játszott.

A ma vizsgálható korona két fő szerkezeti egységből áll: az alsó, abroncs jellegű rész (abroncskorona) és a felső, keresztpántos szerkezet (keresztpánt). A szakirodalomban ezekre olykor a „Corona Graeca” (görög korona), illetve „Corona Latina” (latin korona) elnevezés is használatos.

Tóth Endre 2024-es összefoglaló tanulmánya megerősíti, hogy a korona alsó része, az úgynevezett görög korona I. Géza magyar király idejében (1074–1077) érkezett Bizáncból Magyarországra, görög feleségével együtt. Ez a korona eredetileg jellegzetesen női korona volt.

A korona felső része, keresztpántja, amit az irodalomban gyakran „latin koronának” is neveznek, eredetileg nem volt önálló tárgy, még kevésbé korona. Lehetséges, hogy egy szakrális tárgyról származik, amit Szent István kapott a pápától vagy a Monte Cassino-i apáttól (István király ajándékai mindkettőjük számára ismertek). A ma ismert Szent Korona összeállítása során a székesfehérvári bazilika kincstárából választhatták ki és illesztették a görög koronához, annak tudatában, hogy az korábban a szent király birtokában volt. Ez tette „szentté” az összeállított koronát, amit először 1256-ban neveztek így.

A mai ismert korona kétségtelenül megtervezett, egységes alkotás, azonban ez nem jelenti azt, hogy az egyes részei egyidősek. A részeket azzal a céllal választották ki, állították elő, hogy azok egységes alkotást képezzenek. A korona összeállítására Kálmán magyar király (1074–1116) vagy III. Béla idején (1172–1196) kerülhetett sor. A Szent Istvánhoz való kötődés inkább Kálmán korára, a bizánci típusú koronaforma inkább II. Béla idejére utal.

A korona fizikai leírása

Anyag és technika

A Szent Korona összetett ötvöstárgy, amely két fő szerkezeti egységből áll: az alsó, abroncs jellegű koronarészből (abroncskorona), valamint a felső, keresztpántos szerkezetből (keresztpánt). A szakirodalomban ezeket gyakran „Corona Graeca” (görög korona), illetve „Corona Latina” (latin korona) elnevezéssel is illetik.

A korona aranyból készült, rekeszzománc képekkel és igazgyöngyökkel, drágakövekkel van díszítve. Felső része sötétebb, tisztább aranyból készült négy, 51 mm széles aranypántból áll. Alsó része egy nagyobb ezüsttartalmú, ezért szilárdabb és világosabb árnyalatú aranyból készült abroncs, amelynek rekeszzománc képein görög feliratok találhatók.

Az abroncskorona kör alakú aranygyűrű, amelynek felületét zománcképfoglalatok, drágakőfoglalatok és gyöngysorok tagolják. A szerkezet fő elemei az abroncsgyűrű, az oromzati pártázat és a csüngők. Az abroncson tíz figurális zománckép és nyolc áttört (azsúr) díszlemez található. A zománcképek görög nyelvű feliratokat viselnek, és a bizánci zománcművészet magas színvonalú alkotásainak tekinthetők.

Az abroncskoronán nagyméretű kaboson csiszolású zafírok, gránátkövek, rubinok és ametisztek találhatók; egy fazettált csiszolású zafír későbbi pótlásnak tekinthető. A kövek anyagminőségét teljes körű műszeres vizsgálat eddig nem igazolta.

Csüngők (pendiliák): az abroncskorona két oldalán négy-négy, hátul egy 10–13 cm hosszú aranylánc lóg le róla, amelyek végén lóhere alakú foglalatban féldrágakövek találhatók.

Az abroncskoronán filigrándíszítés nem található: a gyöngysorokat drótra felhúzva rögzítették, a zománcképek a lemezek belső mélyedésébe illeszkednek, és nem borítják a teljes felületüket. Az abroncskoronán az oromdíszeket és az abroncs peremét gyöngyözött aranydrót kíséri, amelynek megmunkálása eltér a keresztpánt pántjait szegélyező gyöngyözött aranydrótétól.

A keresztpánt a koronát felülről átszelő szerkezet, amely négy pántból áll. A pántokon nyolc apostolt ábrázoló zománckép található latin feliratokkal, míg a tetőlemezen a Pantokrátor ábrázolása látható. A korona felső részét filigrán díszítés gazdagítja; a pántok szélén igazgyöngyök és almandin ékkövek sorakoznak váltakozva foglalatban.

A korona szerkezete ötvöstechnikai szempontból összetett: az aranylemezeket különböző forrasztási technikákkal rögzítették, a zománclemezeket külön foglalatok tartják, a drágaköveket pedig peremes foglalatokban helyezték el. A díszítőelemek és a szerkezeti elemek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, így a korona egyszerre műtárgy és összetett szerkezet.

A korona felső részén ma látható kereszt újabb kori eredetű; elferdülését korabeli adatok szerint egy 17. századi sérülés okozhatta. A korona teljes magassága, átmérője és tömege az évszázadok során végzett vizsgálatok alapján ismert, bár az egyes mérések között kisebb eltérések találhatók. A korona szerkezeti felépítése és technológiai megoldásai a modern műtárgyvizsgálatok egyik fontos kutatási területét képezik.

Szerkezeti egységek

Abroncskorona: Ellipszishez közelítő alaprajzú aranygyűrű, amely a korona alsó szerkezeti egysége. Külső felületén rekeszzománc képek és nagy foglalatokban ülő kövek váltakoznak szabályos osztásrend szerint. Az elülső oldalon a trónoló Krisztus (Pantokrátor) zománclemeze, az átellenes oldalon VII. Dukász Mihály császár képe található.

Pártázat: Az abroncs felső peremén kialakított oromzati rendszer. A Pantokrátor-lemez két oldalán oldalanként négy-négy, váltakozó háromszög és félkörív alakú, áttört azsúrzománc elem helyezkedik el, csökkenő méretben. A Dukász-lemez két oldalán kilenc-kilenc darab nagyobb méretű igazgyöngy sorakoznak.

Csüngők: Az abroncs alsó pereméhez rögzített aranyláncokon függnek; két oldalon négy-négy, hátul egy csüngő található. Keresztpánt: Négy aranypántból álló felső szerkezeti egység, amelynek pántjai a felső négyszögletes tetőlemezben találkoznak, és szegecseléssel kapcsolódnak az abroncskoronához.

Méretek és geometria

Az abroncskorona alaprajza ellipszishez közelítő forma: legnagyobb külső átmérője 216 mm, legkisebb átmérője 204 mm. A korona magassága (a felső kereszt nélkül) körülbelül 127 mm. Az abroncsgyűrű osztása nagy pontosságot mutat; a Konstantin és Damján közötti mező az ellenoldali mezőhöz képest mintegy 1 mm-rel rövidebb. Geometriai mérések szerint a keresztpánt szárai közötti szög nem pontosan 90°.

Zománcképek és feliratok

A Szent Korona figurális zománclemezei kétrétegű, süllyesztett rekeszzománc-technikával készültek. Az eljárás a 10–11. században Bizáncban és Nyugat-Európában egyaránt ismert és alkalmazott volt.

Az abroncskorona zománclemezeit görög nyelvű feliratok kísérik. A Krisztust ábrázoló Pantokrátor-lemez a hagyományos ΙC–ΧC rövidítést alkalmazza. VII. Dukász Mihály neve vörös betűkkel jelenik meg, ami a bizánci császári írásgyakorlatban az uralkodói név kiemelésére utal. Géza felirata bizánci terminológiát használ, és a „Turkia” megnevezéssel él.

A keresztpánt zománcképein latin nyelvű feliratok találhatók, rendszerint az „SCS” (sanctus) rövidítéssel. A betűformák monumentális, kontúrozott kapitális írásmódot követnek, amely a középkori latin epigráfiai hagyományhoz illeszkedik. Paleográfiai szempontból a két szerkezeti egység eltérő íráshagyományt képvisel: az abroncskorona feliratai bizánci, a keresztpánt feliratai nyugat-európai íráskultúrához kapcsolhatók.

A korona létrejöttének kérdése

A Szent Korona tudományos kutatásának két évszázados története és a rendszerváltás után elvégzett ötvösszakmai vizsgálat nyomán a tudomány számára elfogadottá vált, hogy a korona két, markánsan elkülönülő részből, a görög koronából (Corona Graeca) és az úgynevezett latin koronából (Corona Latina) áll. Az összeillesztés minősége és a görög korona díszítése messze elmarad a keresztpánt és az általában a zománcképek minőségétől.

A szerkezeti és stiláris különbségek megállapítása önmagában nem dönti el a keletkezéstörténeti kérdéseket, mivel eltérő jellegű elemek egy tárgyon belül is alkothatnak funkcionálisan összefüggő rendszert. A 21. század elején a kutatásban hangsúlyeltolódás következett be: a történeti források elemzése mellett előtérbe került a tárgyközpontú vizsgálat. A 2000-es évektől kezdődően művészettörténeti és szerkezetmechanikai elemzések is a korona egyes elemeinek egymáshoz való viszonyát vizsgálták. Marosi Ernő a keresztpántot egységes szerkezetként értelmezte, és a korona létrejöttét történeti folyamatként vizsgálta., míg Tóth Endre, Horváth Attila, Pálffy Géza és Zsoldos Attila 2022-ben megjelent, bővített kiadású monográfiája a Szent Koronát egységesen megtervezett és létrehozott tárgyként értelmezi. A 2020-as években megjelent mérnöki vizsgálatok a szerkezeti kialakítás irányára vonatkozó következtetéseket is megfogalmaztak.

Történeti dokumentumok alapján

A Szent Korona létrejöttére vonatkozó közvetlen kortárs források nem maradtak fenn, ezért a történeti rekonstrukció elsősorban középkori írott emlékek, későbbi krónikák és diplomáciai dokumentumok alapján történik.

A legkorábbi közvetlen kortárs forrás Szent István királlyá emelésére és koronázására vonatkozóan Merseburgi Thietmar krónikája (Chronicon, IV. könyv). Thietmar beszámolója szerint István (Vajk) „coronam et benedictionem accepit”, vagyis koronát és egyházi áldást kapott. A forrás azonban a korona anyagára, formájára és szerkezeti sajátosságaira vonatkozó adatot nem közöl.

A 12. század elején keletkezett, Hartvik győri püspöknek tulajdonított legenda (Vita Sancti Stephani regis) a korona pápai eredetét hangsúlyozza, és Szent István koronáját II. Szilveszter pápától származtatja. A szöveg nem tartalmaz tárgyleírást, elsősorban a királyi hatalom egyházi legitimációját kívánja megalapozni. A legenda ugyanakkor egy konkrét történeti adatot közöl: a pápától érkező koronát nem közvetlenül István király vette át, hanem a küldöttség vezetője, Anasztáz – a későbbi esztergomi érsek – hozta el Magyarországra.

A fennmaradt források szerint 1001. április 4-én Ravennában húsvéti zsinatot tartottak, amelynek hiteles okleveles dokumentuma fennmaradt. A tanúlistában szerepel „Anastasius abbas monasterii sanctae Mariae Sclavanensis provinciae”, vagyis Anasztáz apát a Szent Mária-monostorból.

Egy 1007-ben Frankfurtban tartott zsinat forrása már „Anastasius Ungrorum archiepiscopus” megjelöléssel említi. Ez azért jelentős, mert a Hartvik-legenda szerint a pápától küldött koronát Anasztáz hozta Magyarországra. A legenda Kálmán király uralkodása idején keletkezett, és a királyi hatalom egyházi legitimációját szolgálta: azt kívánta igazolni, hogy a magyar királyság pápai jóváhagyással és Szent István számára küldött koronával jött létre, ami Kálmán számára különösen fontos volt saját uralkodásának és koronázásának jogi-egyházi megerősítése szempontjából.

VII. Gergely pápa Salamon királyhoz írt, 1074-ben kelt levelében arról számol be, hogy a magyar koronát és a lándzsát III. Henrik császár Aba Sámuel 1044. évi legyőzését követően Rómába küldte Szent Péter sírjához. Az esemény Arnulfus Mediolanensis és Bonizo Sutrinus műveiben is megjelenik, azonban a koronáról ők nem szólnak. Az esemény a történeti kutatásban eltérő megítélés alá esik. A kortárs német krónikák és évkönyvek – így a Monumenta Germaniae Historica köteteiben fennmaradt beszámolók – a hadjárat eseményeit és Péter király visszahelyezését ismertetik, és nem tesznek említést a magyar koronázási jelvények Rómába küldéséről.

A magyar királyi jelvények egyik legkorábbi ábrázolása a koronázási paláston látható, amelyen Szent István fején egy ékkövekkel és liliomdíszekkel ékesített aranyabroncs jelenik meg.

A kora újkori irodalom szintén említi a koronát. Révay Péter 1659-ben megjelent műve már beszámol a koronán látható, Konstantin nevű bizánci császárt ábrázoló zománcképről. Ugyanakkor Révay a VII. Dukász Mihály császárt ábrázoló zománclemez helyén így ír: „elől az Üdvözítőnk képmása van…, míg az ellenkező oldalon a Szent Szűzanyáé”. A későbbi irodalomban is megjelent az a hagyomány, hogy a magyar koronázási jelvényeket III. Henrik császár Rómába küldte; egy 1693-ban Rómában megjelent leírás szerint a Veronika-kapu fölött őrizték Magyarország koronáját, lándzsáját és más jelvényeit.

A modern történeti kutatás legelfogadottabb értelmezése szerint az abroncskorona a 11. század második felében készülhetett, és kapcsolatban állhatott a magyar–bizánci diplomáciai viszonyokkal. Eszerint I. Géza magyar király uralkodása idején, a Bizánccal kötött béke után Dukász császár diplomáciai ajándékként küldhetett koronát a magyar uralkodónak. A kutatók nagy része úgy véli, hogy a jelenlegi korona abroncsának zománcképei ehhez a diplomáciai kapcsolatrendszerhez köthetők.

Ugyanakkor a szakirodalomban hangsúlyozzák, hogy „az a nézet, hogy a korona két részből áll, önmagában azt sugallja, hogy az új tárgy két korona egyesítésével jött létre, holott sem az nem bizonyítható, hogy a Szent Koronát két koronából rakták volna össze, sem az, hogy az új készítéséhez két koronarészt használtak volna fel”.

A történeti kutatás ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a korona létrejöttére vonatkozó közvetlen dokumentumok hiányoznak, ezért a keletkezés kérdésében a műtárgy szerkezetének, anyagának és ikonográfiájának vizsgálata is alapvető szerepet játszik.

Művészettörténeti vizsgálatok

A Szent Korona művészettörténeti vizsgálata a tárgy létrejöttének idejére, földrajzi kontextusára és lehetséges műhelykapcsolataira irányul. A kutatás a formai kialakítás, az ikonográfia, a stílusjegyek, a technikai megoldások, valamint a feliratok paleográfiai elemzésének módszereit alkalmazza. A korona ebben a megközelítésben összetett középkori műtárgyként jelenik meg, amelynek egyes szerkezeti és díszítőelemei önálló kronológiai és műhelytörténeti értelmezést is lehetővé tesznek.

A 19. század végétől a korona zománclemezeit nemzetközi hírű művészettörténészek is vizsgálták. A korona közvetlen tanulmányozására azonban csak korlátozott számú kutató kapott lehetőséget, rendszerint hivatalos felkérés vagy intézményi engedély alapján. Franz Bock, Ipolyi Arnold és Otto von Falke azon kutatók közé tartoztak, akik személyesen is vizsgálhatták a koronát, és a keresztpánt figurális zománclemezeinek stiláris sajátosságai alapján a felső rész létrehozását nyugat-európai, az Alpoktól északra működő műhelyek környezetéhez kapcsolták, keltezését pedig a 10. század végére tették.

Nyikogyim Pavlovics Kondakov bizánci stiláris párhuzamok alapján a keresztpántot a 12. századra datálta. Deér József monográfiájában szintén felvetette a 12. századi keletkezés lehetőségét, elemzését elsősorban korábbi publikációkra és reprodukciókra alapozva. A kutatás történetéből ismert, hogy e szerzők vizsgálataik során nem tanulmányozhatták közvetlenül a Szent Koronát, és következtetéseiket a rendelkezésükre álló publikációk, képek és fényképfelvételek alapján fogalmazták meg.

A keresztpánt értelmezésében David Buckton vizsgálatai meghatározóak. Buckton ikonográfiai és stiláris párhuzamokat mutatott ki a 10–11. századi nyugat-európai emlékanyaggal. Az abroncskorona figurális zománclemezeiről megállapította, hogy azok a keresztpánt zománclemezeihez hasonlóan kétrétegű, süllyesztett technikával készültek. Buckton vizsgálta a felső Pantokrátor-ábrázolás és az abroncskorona Pantokrátor-képének ikonográfiai kapcsolatát is, és felvetette, hogy a keresztpánt Pantokrátora az abroncs Krisztus-ábrázolásának kompozíciós átvétele lehet.

Marosi Ernő a keresztpánt értelmezésében a művészettörténeti módszer következetes alkalmazását hangsúlyozta, és elemzésében Buckton és Deér megállapításaira is hivatkozott. Álláspontja szerint a keresztpánt jelenlegi összeállítása a 12. századra tehető. Szakács Béla Zsolt a keresztpánt filigrándíszítését nyugat-európai párhuzamok alapján a 11. századba datálta.

Az abroncskorona zománcképei a bizánci rekeszzománcművészet (cloisonné) körébe sorolhatók. A tíz figurális zománckép görög feliratot visel, és Krisztus, arkangyalok, szentek, valamint világi uralkodók ábrázolását tartalmazza. A kivitelezés technikai jellemzői, az aranyrekeszek rajzolata és a színhasználat több értelmezésben a 10–11. századi bizánci műhelyhagyományhoz illeszkednek; a szakirodalomban ugyanakkor az abroncskorona létrejöttének pontos körülményeire és rendeltetésére vonatkozóan eltérő álláspontok ismertek.

Az ikonográfiai vizsgálatok kiemelten kezelik a két Pantokrátor-ábrázolás viszonyát és a kompozíciós szerkezet kérdését. A stiláris, ikonográfiai és paleográfiai eredmények eltérő értelmezései hozzájárultak a korona létrejöttére vonatkozó, egymással párhuzamos elméletek kialakulásához.

A paleográfiai vizsgálatok az apostolok feliratainak betűformáit is elemezték. David Buckton a feliratok betűképzését a londoni Victoria and Albert Museum gyűjteményében őrzött Sion-evangéliumos könyvfedél zománcfelirataival vetette össze; a múzeum kiállítási felirata szerint a zománcok német eredetűek és a 10. századra keltezhetők. A feliratok betűformái több sajátos paleográfiai jelenséget mutatnak. Megfigyelhető például a kapitális rusztikus H és az unciális h, valamint a V és Ц betűk párhuzamos használata, amelyek a korabeli latin írásgyakorlatban nem különültek el egymástól. Hasonló jelenségek figyelhetők meg más 10. századi emlékeken is, például a bizánci zománccal díszített II. Henrik-féle Morgengabe-kereszten. Az ilyen típusú betűformák együttes használata nem ritka a Keleti Frank Királyság területén. A vegyes használatra további példát nyújt az Egbert-codex (Trier, 10. század vége), ahol a T és a Ԏ betű (MARԎHA) váltakozása is megfigyelhető a feliratokban.

A Szent Korona létrejöttének archeometriai eredményei

A Szent Korona modern kori, tárgyközpontú vizsgálatában több, módszertanában eltérő szakmai megközelítés jelent meg. Az archeometriai és műszaki vizsgálatok célja egyrészt a korona anyagára, készítési technológiájára, valamint a szerkezeti elemek egymáshoz való viszonyára utaló, közvetlenül megfigyelhető fizikai nyomok rögzítése volt. Másrészt e kutatások arra is törekedtek, hogy az alkalmazott technológiák és az anyaghasználat történeti kontextusát feltárják, vagyis megvizsgálják, hogy a megfigyelhető technikai megoldások és anyagok mely korszakokhoz köthetők. E két szempont együttes értékelése járul hozzá a korona készítésének és későbbi átalakításainak időrendjére vonatkozó következtetések megfogalmazásához.

Az 1978-as hazaszállítást követően felállított Koronabizottság mikroszkópos vizsgálatokat végzett a szerkezeti elemek és a zománclemezek technikai jellemzőinek elemzésére. A bizottsági jegyzőkönyvek szerint a keresztpánt végein nem azonosítható utólagos levágás nyoma; a végek kialakítása eredetinek tekinthető. Ezt a megállapítást aranyműves vizsgálatok is megerősítették. Ezek során pontos méretfelvételek készültek a Szent Koronáról, amelyek alapvető szerepet játszottak a korona számos valós méretű fizikai másolatának, valamint számítógépes környezetben is értelmezhető digitális modelljeinek elkészítésében.

A szerkezeti viszonyok részletes elemzéséhez pontos, háromdimenziós, számítógépes feldolgozásra alkalmas modell szükséges. Ilyen modell létrehozható nagy pontosságú szkennelési eljárásokkal, vagy a rendelkezésre álló méretadatok és nagy felbontású fényképfelvételek alapján, CAD-rendszerek alkalmazásával.

Ludvig Rezső a VII. Mihály császárt ábrázoló zománclemez rögzítési furatainak vizsgálata alapján arra a következtetésre jutott, hogy a lemez felszerelésekor az abroncskorona és a keresztpánt már egymással összefüggő szerkezeti helyzetben volt.

Önálló ötvösszakmai munkacsoport is vizsgálta a korona szerkezeti és technológiai kérdéseit. Az úgynevezett Ötvöscsoport az összeillesztések technikájára és az esetleges átalakítások nyomaira összpontosított; eredményeik külön összefoglalásban jelentek meg (lásd: A Szent Korona ötvösszakmai vizsgálata).

A 21. században a régészmérnökség eszköztárát alkalmazva elemezték a korona szerkezeti geometriáját. A vizsgálatok szerint a keresztpánt elsődleges szerkezeti elemként értelmezhető, és az abroncskorona, az oromzati párta, az első gyöngysort tartó gyűrűk (erlik), valamint a csüngők felfüggesztési rendszere ehhez igazodik.

Ugyanezen kutatási irány hibamód- és hatáselemzés (Failure mode and effects analysis, FMEA) módszerrel vizsgálta azt a hipotézist is, amely szerint az abroncskorona lenne az elsődleges szerkezeti egység, és a keresztpánt szárain végeztek volna igazítást. A közölt eredmények szerint a technológiai, geometriai és szerkezeti paraméterek nem támasztják alá ezt a fordított illesztési modellt.

Az archeometriai kutatás szempontjából a jövőben kiemelt jelentőségű lehet roncsolásmentes anyagvizsgálati módszerek alkalmazása annak tisztázására, hogy kimutatható-e közvetlen műhelykapcsolat a keresztpánt és az abroncskorona között. A 2000. évi I. törvény alapján a Szent Koronának és a koronázási jelvényeknek a védelmére és a velük kapcsolatos intézkedésekre az Országgyűlés Szent Korona Testületet hozott létre, amely a műtárggyal kapcsolatos döntések intézményi keretét is meghatározza.

A Szent Korona részletes leírása

A Szent Korona két alapvető szerkezeti részre tagolódik: az abroncskoronára és a keresztpántra. Az abroncskorona ismertetése magában foglalja a zománcképek, a drágakövek és egyéb díszítések, az oromzati párta, valamint a csüngők (pendiliák) bemutatását.

A keresztpánt leírása a rajta elhelyezkedő zománcképek, a drágakövek és egyéb díszítések, valamint a felső kereszt ismertetésére terjed ki.

Az abroncskorona (Corona Graeca, görög korona)

Az abroncskorona háromdimenziós CAD-rekonstrukciója

Az abroncskorona a Szent Korona alsó szerkezeti egysége. Alapját az abroncsgyűrű alkotja, amelyen a zománcképek, a kőmezők és a peremdíszítés rendszere helyezkedik el. Az abroncson a zománcképek között nyolc négyszögletű közti mezőn egy-egy nagyobb kő helyezkedik el. Ezek váltakozva: elöl egy háromszögű akvamarin; hátrafelé két almandin, két zafír, két zöld üveg, valamint hátul egy facettákra csiszolt zafír. A kövek műszeresen nem voltak vizsgálva.

A görög korona abroncsán elöl és kétoldalt fültől-fülig háromszög alakú és félköríves oromzatok váltakoznak. Minden oromzat csúcsán egy-egy színes (vörös, kék, fehér) ékkő vagy gyöngy ül. Az oromzatok zöldes mintázatai áttetszőek. Az abroncs hátsó részét az oromzatok helyett nagy gyöngyök díszítik.

A korona központi helyén, az abroncson a homlok felett, 47 mm magas és 55 mm széles keretben a trónuson ülő világbíró Krisztus, görög szóval a Pantokrátor teljes alakos képe látható. Krisztus fejét keresztes dicsfény övezi. Jobbját a görög liturgia szerinti mozdulattal áldásra emeli, baljában az „élet könyvét” tartja. A trónus két oldalán egy-egy ciprusfa áll, felettük Krisztus monogramja olvasható görög betűkkel. A Pantokrátor képe a koronán az uralkodói hatalom isteni eredetét emeli ki.

A hátoldal közepén 40 mm magas és 45 mm széles keretben Dukász Mihály portréja látható, a görög felirat szerint „Mihály, a rómaiak (értsd: a bizánciak) Krisztusban hívő császára, a Dukász”, a bizánci uralkodó jellegzetes viseletében. Koronás fejét kékeszöld fény veszi körül, jobbjában a labarum, a nyugat-európai jogarnak megfelelő uralkodói jelvény, bal kezében a kard látható. Császári tisztét az is hangsúlyozza, hogy nevének betűi – csakúgy, mint a császári okleveleken az uralkodó aláírása – vörös színűek. Dukász Mihály portréja, ha hátul is, a Pantokrátorhoz hasonlóan az abroncs fölé került, így megelőzte az ott található szenteket is, hangsúlyozva ezzel is a császár hatalmát.

Az abroncson a zománcképek között nyolc négyszögletű közti-mezőn egy-egy nagyobb kő helyezkedik el. Ezek váltakozva: két almandin, három zafír, kettő zöld üveg, egy akvamarin. Elöl, a Pantokrátor alatt kétoldalt Mihály és Gábriel arkangyalok képei láthatóak, kezükben három ágban végződő hírnöki pálcával. A bizánci egyházi hagyomány szerint ők közvetítik a koronát Krisztustól az uralkodó számára. A két oldalon Szent György és Szent Demeter, a harcos szentek képei következnek lándzsával; majd Szent Damján és Szent Kozma, az orvosszentek következnek.

Az abroncs hátulján, Dukász Mihály alatt, vele háromszöget alkotva Konstantin társcsászár, Dukász Mihály fia és trónörököse (egyes kutatók szerint a korábbi társcsászár, Dukász Mihály szintén Konstantin nevű fivére, vagy VII bíborban született Konstantin), valamint Géza következik. Géza képének felirata a következő: Гєωβιτzас Пιсτос Κρаλңс Τоυрхιас (átírásban: Geóbitzasz pisztosz kralész Turkhiasz), amit így lehet fordítani: „Geobitzasz, Turkia hívő királya”. A „Geobitzasz” a magyar Géza név bizánci formája, míg „Turkia” megfelel Magyarország hagyományos bizánci elnevezésének. Géza nevét kék betűkkel írták ki. Fejét nem övezi dicsfény, ami az alacsonyabb rangra utalhat.

Az abroncskorona görög feliratú zománcképei

• 
  Pantokrátor
• 
  Mihály arkangyal
• 
  Gábriel arkangyal
• 
  Szent György
• 
  Szent Demeter
• 
  Szent Damján
• 
  Szent Kozma
• 
  Konstantin
• 
  Géza
• 
  Dukász Mihály

Keresztpánt (Corona Latina, latin korona)

A Szent Korona keresztpántjának háromdimenziós képe, mérnöki CAD-programmal létrehozva.

A korona felső részét négy, drágakövekkel szegélyezett aranypánt alkotja, amelyek az abroncs, illetve az afelett lévő oromlemezek mögül indulnak, és a korona tetején lévő négyszögletes lemez felé futnak. Ezek együtt alkotják a keresztpántot, amely önmagában nem alkot teljes fejéket. A négy pánton egyenként két-két zománckép található. A bizánci koronának a Pantokrátort és Dukász Mihályt ábrázoló oromlemezei egy-egy képet szinte teljesen eltakarnak. A latin korona tetején lévő a négyszögletes lemez csakúgy, mint a görög korona homloklemeze, a trónusán ülő Krisztust ábrázolja, két oldalán egy-egy ciprussal. Feje körül ugyanúgy keresztes fénykoszorú, jobbját áldásra emeli, baljában „az élet könyve”, mint a görög Pantokrátor-képen. Az egész művészettörténeti irodalom csak két olyan Pantokrátor-ábrázolást ismer, amelyen ciprusok vannak, és éppen ez az a kettő, a Szent Koronán. A latin Pantokrátor-képet lyuk fúrja át, amiben a korona csúcsán lévő kereszt alapja van.

A latin korona képein nyolc apostol szerepel, nevük feltüntetésével. Ha a felső négy apostolkép sorrendje Péter, Pál, János és Jakab, akkor az alsó négyé András, Fülöp, Tamás és Bertalan. A bizánci korona Pantokrátort és Dukász Mihályt ábrázoló oromlemezei azonban a Tamást és Bertalant ábrázoló képeket részben eltakarják. Ez a körülmény, valamint a hagyományosan tizenkét apostolt tartalmazó apostolsorozat hiányos megjelenése számos kérdést vetett fel a korona kutatása során.

Zománcképek a Szent Korona latin részén

• 
  Szent Fülöp
• 
  Szent János
• 
  Szent Pál
• 
  A latin Pantokrátor a korona tetején, a kereszttel átfúrva
• 
  Szent Péter
• 
  Szent Jakab
• 
  Szent András

A Dukász-lemez problematikája és a női korona kérdése

Zoé és Theodóra császárnők érme a bizánci női korona ábrázolásával

Az alsó kép a Szent Korona 1790-es hivatalos vizsgálata alapján készült ábrázolás. A felső kép Wolfgang Kilian metszete a Szent Koronáról, amely Révay Péter 1613-ban megjelent művében jelent meg

A koronán jól látható, hogy a Dukász-kép nagyobb a mögötte lévő foglalatnál, ezért abba nem fér bele, így azt szegecseléssel kellett rögzíteni. Emellett a lemezen két felesleges lyuk is van. A szegecselés sem volt tökéletes megoldás, a kép lötyögött a helyén, ezért azt 1867-ben Budán – Ferenc József koronázása előtt – Müller Lajos ékszerész szakszerűtlenül, cinezéssel rögzítette. A lemeznek nem csak a mérete túl nagy, hanem a hátoldalára egy 3 mm vastag aranyszalag is van forrasztva, amitől semmiképp nem tudna a kerethez simulni.

A probléma magyarázatára sokféle magyarázatot kíséreltek meg a kutatók az évszázadok során. Révay Péter koronaőr 17. századi könyve nyomán felvetődött, hogy létezett egy eredeti, Szűz Máriát ábrázoló kép, és ezt cserélték ki később a Habsburgok Dukász Mihály portréjára. Sokan viszont úgy vélekednek, hogy nem lehet arra indokot találni, hogy Mária képét miért vették volna le, és miért helyettesítették volna egy alig ismert bizánci császár képével. Az elmélet hitelességét az is gyengíti, hogy Révay Péter ellentmond a korábbi állításának a De monarchia et Sacra Corona regni Hungariae centuriae septem című, 1659-ben megjelent írásában, melyben arról ír, hogy Dukász Mihályt ábrázolja az egyik zománckép, nem pedig Szűz Máriát. Emellett Révay korabeli ábrázolása számos más ponton is gyökeresen eltér a korona valós képétől. Ezen ellentmondások miatt a kritikusok fenntartásokkal kezelik Révay Péter írásainak hitelességét. Mindezen tények azt a nézetet erősítik, hogy egyszerűen csak elméretezték a Dukász Mihályt ábrázoló zománcképet.

A fotogrammetriai elemzés további szabálytalanságokat tárt fel. A Pantokrátor mögött elhelyezett, Szent Bertalant ábrázoló plakett jelentős mértékben megrongálódott. Az Apostolok cselekedetei apostolnévsora szerint Péter, János, Jakab és András után Fülöp és Tamás, majd Bertalan következik. A bibliai sorrend alapján az első apostoloknak egymást követő rendben kellene szerepelniük a keresztpánton, azonban a korona jelenlegi állapotában Bertalan és Tamás plakettjei felcserélt helyzetben láthatók.

A Tamás-zománclemezre a furaton keresztül vetülő fénysugár mutatja, hogy a lemez nincs átfúrva.

A Doukas-portré felszereléséhez négy furatot fúrtak a foglalat hátoldalán és a keresztpánton keresztül. Mivel a Tamás-tábla ezen a tengelyen sértetlen maradt (lásd a jobb oldali ábrát), a fúrás idején nem lehetett ott. A zománcképek zománcoldal felől történő átfúrásakor roncsolás várható, amit a későbbi csere művelete tovább fokozott. Ez a tény arra utal, hogy Tamás és Bertalan tábláinak felcserélése, valamint a Doukas-kép beillesztése az átalakítás ezen szakaszában történt.

A 2000. év előtt megélénkült tudományos vizsgálatok azt tartották a legvalószínűbbnek, hogy I. Géza magyar király trónra lépésekor (miután ő vereséget mért a bizánciakra, majd békét kötött velük) Mihály császár az ő számára, görög feleségén keresztül, ajándékot szándékozott küldeni. Ehhez a kincstárból elővettek egy női koronát és azt kissé átalakították. A felhasznált korona – stílusa miatt – csak néhány évvel, egy-két évtizeddel lehetett korábbi. A rajta ábrázolt világi személyek azonban az új összefüggésben nem voltak megfelelőek, ezért e képeket kicserélték Dukász Mihály egy rendelkezésre álló képével, valamint készítettek egy zománcot I. Géza ábrázolásával.

A görög korona nem érkezhetett közvetlenül I. Géza magyar király részére, ugyanis az női korona. Bizáncban csak császárnék fejét díszíthette hasonló, oromdíszes fejék. Korabeli ábrázolások során, érméken, miniatúrákon, zománclemezeken látható hasonló, csúcsos és félkör alakú díszek váltakozásával díszített korona a császárnők és a császárok feleségei, a császárnék fején. A 11. században ilyet visel Zoé és Theodóra bizánci császárnő közös érmükön (1042), Dukasz VII. Mihály felesége a Khakhuli-triptichon, vagy Eiréne császárné, azaz Szent Piroska, Szent László leánya a konstantinápolyi Szent Bölcsesség-templom mozaikján. A koronát azért sem szánhatták Gézának, mert abban a korban sem volt szokás, hogy az uralkodó saját képmását viselje; a császár képének hordozásával pedig mintegy elismerte volna annak fennhatóságát. Felesége viszont, a bizánci Szünadenosz családbeli leány (keresztneve nem ismeretes, a hagyomány Szünadéné magyar királyné néven tartja számon) egyaránt hordhatta a császár és férje képmását. Ő kaphatta tehát a koronát, házasságkötésükkor vagy I. Géza trónra lépésekor.

Gondot jelent azonban, hogy Gézát a pápa nem ismerte el királynak, és Szent László királyságát sem mindaddig, amíg Salamon királytól meg nem szerezte a királyi koronát. Arról sincs adat, hogy Gézát egyáltalán bármilyen koronával megkoronázták volna, uralmát ugyanakkor a pápa elismerte.

A korona mérete is problémákat vetett fel, ugyanis az lényegesen nagyobb egy emberi fejnél. Ez a koronázások során már a középkorban szóbeszédekre adott okot, mert a korona bizonytalanul állt az új uralkodó fején, és ebből kedvezőtlen következtetéseket vontak le a szemlélők az uralkodó alkalmasságára, perspektíváira vonatkozóan. A rajzos ábrázolásokon ezt természetesen nem tüntették fel, de a fényképezés megjelenésével ez probléma mindenki számára nyilvánvalóvá vált. A kutatás mai állása szerint az eredeti abroncsot női fejékként a hajkoronát takaró textil fejfedőre szánták, ezért ekkora a mérete. Dümmerth Dezső véleménye szerint viszont az alsó abroncs szentistváni eredetű lehet, nagyobb méretét pedig az egykor bennefoglalt mitra, püspöksüveg indokolja – ezt viselve ábrázolják Szent Istvánt a koronázási paláston is.

A Szent Korona ötvösszakmai vizsgálata szerint a görög korona alapjául szolgáló aranylemezt és az oromdíszeket rögzítő kereteket egyetlen lemezből vághatták ki. Úgy vélik, hogy a tíz zománckép apró jellegzetességei alapján egy műhelyben készülhetett. Az ötvösök egy része felvetette annak lehetőségét, hogy a képek Bizáncból érkeztek. A művészettörténeti szakirodalomban ugyanakkor az az álláspont is megjelenik, hogy az abroncs stílusa a bizánci ötvösség 11. századi korszakával hozható összefüggésbe, és eredetileg nem feltétlenül kiemelt rangú műtárgyként készült.

A II. Mátyás által a koronázási ékszerek számára készíttetett vasláda (1608), Magyar Nemzeti Múzeum

A láda elülső oldalán két ábrázolás volt. A bal oldali a Szent Koronát elölnézetből mutatta, a jobb oldali pedig II. Mátyás monogramja fölött a koronát hátulnézetben ábrázolta, az 1608-as állapotnak megfelelően. A hátulnézeti ábrázolást még IV. Károly koronázásának idején készült fényképes levelezőlapok is megörökítették. A láda ma a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában van, azonban az említett ábrázolás a jelenlegi állapotban már nem látható rajta.

A ferde kereszt

A keresztpánt tetején látható keresztet újabb kori beavatkozás során illeszthették a koronára, meglehetősen durva módon. Több kutató véleménye szerint ez a Pantokrátor-kép átlyukasztásával történt. Az utólagos fúrást szerintük a lyuk körüli fémgyűrű hiánya, a rekeszek roncsolódása és a közülük kiporló zománc bizonyítja. Más álláspont szerint ugyanakkor a lyuk körül gallérperem figyelhető meg, amely a zománcozás elengedhetetlen feltétele, és nincs olyan rekeszfal, amely áthaladna a lyukon, ezért a nyílás nem tekinthető utólagosnak. A kereszt cseréjét egyes értelmezések összefüggésbe hozzák a lengyel krónikák azon értesülésével, miszerint Jagelló Izabella magyar királyné 1551-ben leszerelt egy keresztet a koronáról fia, János Zsigmond számára, mielőtt azt kénytelen volt átadni I. Ferdinánd magyar királynak. Izabella emellett készíttetett egy hozzávetőleges másolatot az egész koronáról, amelyet később hosszú ideig a lengyel királyi kincsek között őriztek.

A magyar Szent Korona keresztjének rögzítését bemutató sematikus ábra. A rajz a kereszttalp, a rögzítőcsap és az alulról csatlakozó rögzítőcsavar kapcsolatát szemlélteti.

A kereszt elferdülését egy 17. századi sérülés okozhatta. A források szerint 1638. február 14-én, III. Ferdinánd magyar király felesége, Mária Anna királyné pozsonyi koronázása előtt a pozsonyi várban a koronázási ékszereket tartalmazó ládát nem tudták kinyitni, mert a Bécsből hozott kulcs nem illett a zárba. A ládát ezért lakatosok törték fel. A beszámolók szerint ekkor megsérült a koronát tartó réztok is, és Esterházy Miklós nádornak késsel kellett azt felnyitnia; a kereszt elferdülése egyes értelmezések szerint ekkor történhetett.

A tudományos konszenzustól eltérő nézetek

Szent Korona, 1857

A Szent Korona elölnézetben

A hagyomány szerint 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, I. István király a Szent Korona képében felajánlotta Magyarországot Szűz Máriának. A Szent Korona-tan szerint ezzel elindította azt a folyamatot, amelynek során egy egyszerű magyar koronázási ékszerből az államiság jelképe lett.

A Szent Korona eredetéről a kutatók egy része alapvető kérdésekben is eltérő álláspontokat képvisel. Több mint 40 elmélet született már az eredetére nézve, a legszélsőségesebb ellentmondásokkal.

Sajátossága, miszerint az alsó abroncs képei eltakarják a felső pánt alsó részén lévő képeket, arra engedett következtetni bizonyos kutatókat, hogy a korona ebből a két részből lett összeillesztve, hiszen kevéssé valószínű, hogy egy ilyen fontos tárgy tervezésénél ilyen súlyos hibát ejtsenek. Valószínűbb, hogy két adott koronarész összeillesztésnél választották a leginkább szimmetrikus és leginkább esztétikus elrendezést, elfogadva, hogy ezzel egyes képek a hétköznapi esetben szinte egyáltalán nem látszanak. Ezt támaszthatja alá az a megközelítés is, hogy az érintett képek esetén nem a képek látványa volt fontos, hanem jelenlétük a koronán.

Felső része latin betűs, míg az alsó görög. Ebben a tényben az „összeillesztett” korona hívei nézetük megerősítését látták, és megszülettek az elméletek a latin korona római, és a görög korona bizánci származásáról, mint legkézenfekvőbb származási helyekről. Ez ellen az érv ellen szólva más kutatók fölhívták a figyelmet, hogy a katolikus egyházon belüli kétnyelvűség a mai napig megőrződött, a fontos eseményeknél, például templom-, vagy papszentelésnél görög és latin nyelven egyaránt el kell mondani minden fontosabb szöveget, különösen így lehetett az egyházszakadás (szkizma), vagyis 1054 előtt. A görög a keleti kereszténység nyelve, a latin a nyugatié, a kettő együttes használata az egység jele. Ilyen szimbolikus jelentéssel különülhet el az alsón és a felső részen használt nyelv is.

Egyesek megkérdőjelezik a korona datálását (például Dümmerth Dezső, a Csomor Lajos könyvéhez írt lektori véleményben) Bartha Lajos, egyházművészeti igazságügyi szakértő és természetesen maga Csomor Lajos VII. (Dukász) Mihály bizánci császár képe alapján, mert a kép elméletük szerint utólag lett felerősítve, egy eltávolított kép helyére.

A csere időpontjára vonatkozóan a vélemények eltérőek. Egy változat szerint valamikor 1784 és 1790 között, II. József Habsburg király idejében kerülhetett sor, mert ekkor a Szent Korona nem tartózkodott Magyarországon, hanem Ausztriában, Bécsben. Elképzelhető, hogy ebben az időben cserélték le Dukász Mihály képére, de a csere időpontja bármelyik javítás vagy karbantartás alkalmával megtörténhetett a képen ábrázolt személy életétől egészen a 18. századig. A bizánci eredetű Dukász-kép nagyobb, mint az eredeti kép, ezért nem fér bele a foglalatába, alul a gyöngysor is megszakad emiatt. A képen jól látható a két szegecs is amivel ráerősítették a mögötte lévő zománcképre, továbbá úgynevezett lágyforraszt nyomai is láthatók rajta. Egyes vélemények szerint az eltávolított kép Szűz Mária ábrázolása lehetett, hiszen ő Magyarország védőszentje, akinek Szent István felajánlotta az országot.

Decsy Sámuel munkájában ugyan munkájában ugyan leírja az ismert állapotokat, a mai alakokkal, ám mikor a drágaköveket sorolja, és a hátsó kőhöz ér, azt mondja: „Az, amely Szűz Mária képe alatt van”.

Révay Péter koronaőr 1613-ban még Szűz Máriát nevezte meg Dukász Mihály helyén. Ugyanakkor Révay Péter ellentmond a korábbi állításának a De monarchia et Sacra Corona regni Hungariae centuriae septem című, 1659-ben megjelent írásában, melyben arról ír, hogy Dukász Mihályt ábrázolja az egyik zománckép, nem pedig Szűz Máriát.

Révay munkájának fordítása körül is viták vannak, ugyanis az eredeti szöveg „Imago Divae Matris Virginis” jelentése a Szent Szűzanya, amely ősibb kifejezés mint a Szűz Mária. Az apróságnak tűnő eltérésből többen jelentősen eltérő kulturális levezetéseket fogalmaznak meg a jelképrendszer eredetét és a korona korát illetően.

Más elképzelés szerint a Szent Istvánnal eltemetett koronát a Szent László idejében történt exhumálás alkalmával vették ki a sírból, és a hátsó front sírban keletkezett sérülései miatt Kálmán alatt javították azt ki egy máshonnan származó képpel.

A Szent Korona ábrázolása Decsy Sámuel 1792-ben készült könyvében

A koronázási ékszerek ábrázolása Decsy Sámuel 1792-ben készült könyvében

Az Egyesült Államokból 1978. január 6-án történt hazahozatala után, 1980-ban egy négytagú mérnökcsoport Ferencz Csaba vezetésével, majd 1983.március 7-én két aranyműves, Ludwig Rezső és Csomor Lajos és társaik is vizsgálhatták. Az ő nézetük szerint a Szent Korona egységesen kivitelezett ötvösmű. Kialakításának ötvösszakmai sajátosságai alapján nem készülhetett sem Nyugat-Európában, sem Bizáncban. Az ékszerek kimunkálása alapján szerintük kaukázusi ötvösműhely remeke lehet, ahol a belső-ázsiai, iráni és mezopotámiai stílusok ötvöződtek. Megjegyzendő, hogy a véleményüket egyáltalán nem támasztják alá bizonyítékok, és ezért egyáltalán nem számít meghatározónak a történészek között.

A korona pontos keletkezési helye és ideje is vitatott. Egyes kutatók a keletkezést a 4–10. század közé teszik, szerintük első viselője Attila király is lehetett, míg készítési helyéül pártus, hun, grúz ötvösműhelyek kerülnek szóba. Az elmélet gyenge lábakon áll, mivel Attila király nem volt keresztény, a Szent Korona pedig keresztény szentek zománcképével van tele – erre az ellentmondása ezek az elképzelések nem térnek ki.

Barabássy Miklós 2020-as könyvében, valamint 2024–2025-ben publikált, lektorált tanulmányaiban régészmérnöki vizsgálatok alkalmazásával a Szent Koronát olyan szerkezetként értelmezi, amelynek elemei egymással műszakilag összehangolt, egységesen megtervezett rendszerbe illeszkednek, és amelynek meghatározó kiinduló eleme a keresztpánt. Ezen értelmezés szerint az abroncskorona a keresztpánthoz illesztve került kialakításra, nem önálló koronatestként. A vizsgálatok a készítés sorrendjére, az alkalmazott ötvöstechnikai eljárásokra, a geometriai reprodukálhatóságra, valamint a hibamód- és hatáselemzésre (FMEA) épülnek, és egy önállóan ellenőrizhető műszaki elemzési módszert ismertetnek a korona szerkezeti értelmezésére.

Ugyanezen elemzések alapján Barabássy szerint az abroncskorona nem támasztható alá olyan értelmezéssel, amely azt VII. Mihály Dukász császártól származó, majd I. Géza királyhoz került önálló koronaként azonosítaná, mivel a szerkezeti és geometriai összefüggések ezt az értelmezést nem erősítik meg.

A Szent Korona Magyarországra érkezéséről is rengeteg, kalandosabbnál kalandosabb elképzelés született. A legismertebb, népszerű elmélet szerint II. Szilveszter pápa küldte Szent István 1001-es koronázására. Más vélemények szerint I. István Grúziából rendelte magának, míg a legkevésbé ismert elmélet szerint egy kaukázusi műhelyben készítették, és az avaroké volt. Csomor Lajos az ötvösmesterség történetét is figyelembe véve, a korban használatos ötvösmódszerek és díszítmények alapján kárpát-medencei, 7-8. századi avar ötvösműhelyt feltételez. Eszerint Nagy Tudum avar kagán 796-os aacheni látogatása alkalmával vitte ajándékba Nagy Károlynak, akit 800-ban III. Leó pápa ezzel koronázott meg. 1000 húsvétján III. Ottó császár megtalálta Nagy Károly sírját és benne a koronát, amelyet elvitt II. Szilveszter pápának, aki ezt küldte Szent Istvánnak. Ennek egyszerűbb és hihetőbb verziója szerint az avar kagán koronáját a kincstárban őrizték egészen addig, míg maga Ottó el nem küldte azt Istvánnak, amely gesztussal megerősítette, hogy elfogadja az avarok örökösének.

A Szent Korona, amennyiben azonos lenne I. István koronájával, 55 magyar király fejét érinthette. Csak három király nem volt megkoronázva: I. Ulászló, János Zsigmond ellenkirály, aki csak névleg uralkodott és 1570-ben le is mondott, valamint II. József, a „kalapos király”, aki nem koronáztatta meg magát. A Magyar Királyság ezer éve alatt a Szent Korona is kalandos történelmet élt meg. Az Árpád-házi királyok idején Székesfehérváron őrizték, később Visegrádon is, a török hódoltságtól kezdve pedig Pozsonyban.

A Szent Korona mervi születésének elmélete

Thúry József 1893-ban publikált, Török történetírók című munkájában közölt megállapítása szerint Ibrahim Pecsevi török történetíró „azt állítja, hogy ő hallotta a magyaroktól ezt a nyilatkozatot: a korona 3000 esztendős; Iszkendertől (Nagy Sándor) örökölte Nusirván (Kürosz) s ettől szállott mi reánk. Továbbá Mohammed Emin nagyvezír 1768-ban azt írta Kaunitz herczegnek, hogy az osztrák császár mint a Nusirván idejéből maradt korona örököse egyedül érdemli meg az imperator czímet.”

Története

14–18. század

Bajor Ottó megtalálja a Szent Koronát. Miniatúra, Képes krónika

Az Árpád-ház kihalása után a magyar trónra került fiatal korú Vencel király helyzete hamar kilátástalanná vált, ezért apja, II. Vencel cseh király 1304-ben fiát és a koronázási ékszereket Prágába vitte. 1305. június 21-én történt halála után az 1305. augusztus 18-án megkötött német-cseh béke egyik feltétele volt, hogy az utód III. Vencel lemond a magyar trónról és a koronázási jelvényeket visszaszolgáltatja. I. Albert német király nem saját magának követelte a Szent Koronát, hanem azt anyai unokaöccsének, Károly Róbertnek kívánta juttatni. Vencel ennek a feltételnek eleget is tett, 1305. október 9-én Brünnben ünnepélyesen lemondott a magyar trónhoz való jogáról, de azt a koronával együtt szövetségesének, Bajor Ottónak adta át. Ottó Magyarországra jövetele nem volt veszélytelen, mert III. Habsburg Rudolf osztrák herceg megkísérelte a Magyar Királyságra vezető utakat elzárni előle. Hogy a feltűnést elkerülje, Ottó (a Képes krónika ábrázolása szerint) egy nagyobb kulacshoz hasonló csobolyót készíttetett és abba rejtette a Szent Koronát. Egy éjszaka folyamán a csobolyó a földre esett és a visszaforduló Ottó csak másnap este találta meg. A Képes krónika írója égi jelként értékelte az esetet:

Ezt sem kell elmellőznünk, hogy, midőn a Szent Koronát az említett Ottó herczeg Magyarországba hozta, azt ellenségeitől való féltében esztergályos mesterséggel egy csobo­lyóba rejteté. S amint embereivel csendes éjtszaka lovagolt, az országúton, melyen sok vadász keresztül megy vala, a csobolyó a nyeregkápából a szíjak, melyekkel kulacs módjára föl vala kötve, véletlenül elódzván úgy elveszett, hogy senki észre nem vette. Azután vi­radat felé, amint látták hogy az a drága kincs oda van, nagy ijedten vissza nyargalának, amily sebesen csak nyargalhatának, és sok ember közt áthaladván a koronát, melyet senki meg nem talált, az országút közepén a földön heverve meglelék. Talán késő estve ve­szett volt el s más nap, mint bizonyos, estve felé találták meg. Valóban el nem hallgatan­dó csuda eset. Mert mit értsünk abból, hogy az a korona elveszett, ha nem azt, hogy az a herczeg nem viselhette ezt a koronát haláláig, hanem elvesztette fejéről magát a koronát s egyszersmind becsületét is. S mit jelent az, hogy senki más meg nem találta, hanem csak azok akik viszik vala, ha nem azt, hogy Magyarország angyal adta koronájától meg ne fosztassék.

– részlet, Képes krónika

Mária királynő és Bosnyák Erzsébet anyakirályné gyászol Nagy Lajos sírjánál, háttérben a Szent Koronával történő II. Kis Károly koronázása.
Molnár József, 1880-as évek

I. Szulejmán oszmán szultán átadja a Szent Koronát Szapolyai Jánosnak (16. százai török miniatúra)

1307 elején Ottó Erdélybe indult, a források egy része szerint az őt támogató erdélyi németekkel akarta kapcsolatait erősíteni, más források szerint feleségül kívánta venni Kán László erdélyi vajda leányát. Kán László elfogta a magyar királyt a nála lévő Szent Koronával együtt. Ottó csak néhány hónapos rabság után, váltságdíj ígéretével szabadult és feladva magyarországi uralmi terveit Bajorországba távozott. 1309. június 15-én Budán Tamás esztergomi érsek királlyá koronázta I. Károly Róbert királyt, de mivel a Szent Korona még mindig az erdélyi vajda kezében volt, alkalmi koronát használt hozzá. Ezzel több hagyományt is megsértett, mert a magyar szokásjog csak a Székesfehérvárott, az esztergomi érsek által és a Szent Koronával történt koronázást ismerte el érvényesnek. Kán László csak az egyházi átok hatására adta át a koronát, így Károly Róbertet 1310. augusztus 20-án ismét megkoronázták, ezúttal minden előírást betartva.

A korona körüli bonyodalmak I. Nagy Lajos király halála után kezdődtek újra. Durazzói Károly nápolyi király 1385-ben a magyar trónra tört, kihasználva a magyar belviszályokat, megszerezte a koronát, és 1385-ben királlyá koronázta magát. Bosnyák Erzsébet anyakirályné azonban Garai Miklós nádor segítségével elfogta, majd megölette Károlyt, akit még a pápa is kiátkozott. Ezt követően a korona Mária, Zsigmond, majd Albert királyaink, illetve a királyi kincstár birtokában volt. Albert király halála után 1440. február 21-ére virradó éjjel a korona „krimibe illő” viszontagságokon esett át. Kottanner Jánosné, Luxemburgi Erzsébet királyné udvarhölgye, kesselőkői Liptai Bálint és szolgája segítségével Visegrádon ellopta a koronát, és egy vánkosba rejtve Komáromba vitte. Ezzel lehetővé tette V. László megkoronázását, a korona Frigyes császár kezére jutását, és meghiúsította I. Ulászló megkoronázását. Emiatt, 1440. július 17-én I. Ulászló királyt egy alkalmi koronával koronázták meg, amelyet I. István székesfehérvári ereklyetartójáról szereltek le. A két király miatt az országban polgárháború tört ki, amelyből I. Ulászló került ki győztesen, de ő az 1444-es Várnai csatában elesett.

A korona 1463-ban Bécsben volt, amikor I. Corvin Mátyás király megkötötte III. Frigyessel a bécsújhelyi megállapodást, amelynek értelmében 80 000 aranyforintért visszakapta tőle a Szent Koronát, és azzal 1464. március 29-én Székesfehérvárott megkoronázták. Az 1526-os mohácsi csatavesztés után Perényi Péter koronaőr a török elől Trencsénbe vitte a Szent Koronát. Az 1526. évi székesfehérvári országgyűlés november 10-én Szapolyai Jánost választotta királlyá, és november 11-én I. János néven meg is koronázták a városban. A koronázást követően Perényi Péter koronaőr ahelyett, hogy az idő tájt megszokott helyére, a visegrádi várba vitte volna a koronát, Füzérre szállíttatta és ott rejtegette. 1527. november 3-án Habsburg Ferdinándhoz pártolt és a magyar koronát kiszolgáltatta az osztrák főhercegnek, aki az érvényes államszerződések értelmében törvényes trónigénylő volt. Jutalmul Sárospatakot és az egri püspökség javainak haszonélvezetét kapta. Perényi 1527. november 11-én Székesfehérvárott újra letette a koronaőri esküt, aminek fennmaradt a szövege:

A rám ruházott tisztséget ellátom, a Szent Koronát és tartozékait társammal, István nádorral együtt Visegrád várában hűségesen megtartom és megőrzöm. A várban levő várnagyomat és más embereimet hűségben tartom, s szorgalomra intem. István nádornak sem nyíltan, sem titokban, sem csellel nem ártok, sőt minden erőmmel megvédem tisztségét, és hasznát előmozdítom. A szent koronát István nádor akarata és beleegyezése nélkül Visegrád várából semmi szín alatt el nem viszem. A várban levő várnagyomat a nádor tudta nélkül ki nem cserélem; ha erre mégis szükség lenne, új várnagyot csak a nádor tudtával állítok. Sohasem tartok nagyobb számú katonát a Visegrádi várban, mint testvérem, kivéve, ha a vár vagy a korona veszélybe kerülne. Ebben az esetben is nagyobb számú emberemet közös felügyelet alá helyezem. Isten engem úgy segéljen és minden szentjei.

– Perényi Péter koronaőr 1527. november 11-én, Székesfehérvárott elmondott koronaőri esküjének szövege

Ferdinánd koronázását 1527. november 3-án tartották Székesfehérvárott, Podmaniczky István nyitrai püspök közreműködésével, mivel ő volt a rangidős főpap, amíg az esztergomi érsek és veszprémi püspök nem volt felszentelve. A felesége, Jagelló Anna királyné koronázására másnap, azaz november 4-én került sor, szintén Fehérvárott, és akit szintén a nyitrai püspök koronázott meg a fent említett okok miatt. Ez volt az utolsó székesfehérvári királykoronázás. Ferdinánd megkoronázása után Perényi először Siklós várába vitte a koronát, majd 1529-ben néhány száz fős kísérettel, Sárospatakra hurcolta. Útközben azonban Szapolyai hadvezére, Szerecsen (Zerechen) János tolnai főispán rajtaütött a Szent Koronát szállító csapaton. Szerecsen a koronát átadta Szapolyai János király egy másik hívének, lindvai Bánfi Jánosnak és ezután azt a szlavóniai Körös vármegyében fekvő Šopron nevű várában őrizték. Ezzel Szapolyai János választott magyar király kezébe került a Szent Korona, aki nem sokkal később I. Szulejmán török szultánnak „továbbajándékozta”. Perényivel együtt, aki ezután visszaadta Szapolyainak.

Képeslap a Szent Korona 1853-as orsovai megtalálási helyén emelt kápolnáról

Az 1848-as forradalom idején

1848. december 30-án Kossuth Lajos, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, Magyarország kormányzója nyílt rendeletet intézett Bónis Sámuel képviselőhöz, melyben mint országos biztost megbízta, hogy a koronát budai őrzési helyéről szállíttassa Debrecenbe, ahová a kormány is költözik.

„Az ellenség közeledvén a főváros felé… a kormány kötelességének tartja a koronát minden esetre biztosítani. Ennélfogva képviselő úr ezennel kirendeltetik, s kötelességévé tétetik Ürményi Ferenc koronaőr őexellenciáját azonnal felszólítani, hogy az országos biztos úrral együtt s egyetértőleg az ország szent koronáját s egyéb koronázási insigniáit (jelvényeit) azonnal a koronaőrségből még itt lévő legénység őrizte mellett egyelőre Debrecenbe… elszállítani.”

– Részlet Kossuth Lajos rendeletéből

A Szent Koronát vonattal szállították Szolnokig, majd onnan szekéren tovább vitték a debreceni városházára. A Szent Korona a háborús veszély elmúltával újra a budai várba került. 1849 nyarán azonban, Pest kiürítésekor újra a Szent Korona menekítését kellett előkészíteni. A fontos feladattal kapcsolatosan Kossuth Lajos kormányzó, Szemere Bertalan belügyminiszter, és Duschek Ferenc pénzügyminiszter egyeztettek és a koronaékszerek elszállítása mellett döntöttek. A Szent Korona, a koronaőrség nélkül, Szegedre majd Nagyváradra, később Aradra került. A Szent Koronát menekítők 1849. augusztus 15-én érkeztek Orsovára, ahol „A Fehér Bárányhoz” címzett fogadóban szálltak meg. Mivel az országhatár átlépése a koronával nem volt lehetséges, Szemere Bertalan miniszterelnök és belügyminiszter az ékszerek elrejtése mellett döntött. Augusztus 23-án a magyar határ közelében elásták a koronát rejtő ládát és a rejtekhely közelében lévő fán egy jelet hagytak, majd a helyszínről térképet készítettek. Kossuthot az emigrációban, utólag tájékoztatták az elrejtés tényéről. A szabadságharc leverése után az osztrák rendőrség egy bizottságot hozott létre a Szent Korona kutatására és 1853. szeptember 8-án megtalálták a koronázási ékszereket rejtő ládát. A Szent Korona és a jogar viszonylag sértetlen volt, de a koronázási kard elpusztult, a palást átázott és kifakult. Ezt követően a korona ismét Budára került és a második világháború utolsó időszakáig a várban őrizték.

A 20. században

A Koronaőrség feladatairól szóló törvény

Az utolsó magyar koronázás napján, 1916. december 30-án koronázták meg Budapesten IV. Károlyt, és feleségét, Zita Bourbon–parmai hercegnőt. A koronázók Csernoch János esztergomi érsek és gróf Tisza István voltak. A Tanácsköztársaság uralma alatt 1919-ben, megszüntették a Szent Korona és a koronázási jelvények korábbi őrzésének törvényét, amelyet csak 1920-ban állítottak vissza.

A későbbiekben 1928. évi XXV. törvénycikk rendelkezett a koronaőrség feladatairól és jogállásáról.

A korona története a második világháború idején

A Szent Korona útja a világháború végén: Veszprém, Kőszeg, majd Velem, újra Kőszeg, 1945 márciusában az ausztriai Mariazell, majd Mattsee, Zelhoff, Augsburg.

Budapest, Veszprém, Kőszeg

Báró Radványi Albert koronaőr visszaemlékezése alapján ezután a következők történtek:

Már 1944 októberében Lakatos Géza miniszterelnök, és Radvánszky Albert báró, valamint Perényi Zsigmond báró koronaőrök között a Kormányzó utasítására tárgyalások folytak a korona elhelyezése ügyében. Három felmerülő lehetőség közül – részint a sürgősségre való tekintettel – október 10-én a korona várban történő elásását választották. A miniszterelnök jelenlétében felesküdtek a titokra, majd a koronát éjszaka ásták el.

1944. október 15-én a kormányzó kiugrási kísérletét követően, a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom hatalomátvétele után Szálasi Ferenc kívánságára és intézkedésére a koronát a várba kellett vinni, ezért titokban ki kellett ásni. A nemzetvezető a várban felesküdött a koronára (november 4.). „Az eskütétel után a Szent Korona úgyszólván csak órákra került vissza az óvóhelyre, mert a harctéri helyzet miatt Szálasi Ferenc miniszterelnök hirtelen elhatározására 6-án délután 2 órakor a többi koronázási jelvényekkel együtt – a palást kivételével – szinte váratlanul Veszprémbe szállíttatott, ahol a Nemzeti Bank (…) óvóhelyén helyezték el.”

Kőszeg, Kálvária utca, a Szent Korona őrzőhelye: 1945. március 18–27., ma látogatható kiállítás

Ezt követően tárgyalások indultak – részint a koronázási palást Pannonhalmán történő elhelyezése ügyében, ill. – a koronaőrök (itt a visszaemlékező báró és társa szerepel) javaslatára, hogy a Szent Koronát és az ereklyéket ugyancsak Pannonhalmán, a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alá helyezzék el. A távollévő miniszterelnököt helyettese, Szöllősi Jenő képviselte, míg minden intézkedés véghezvitelénél is ő volt jelen. A felmerült ellenérv az volt, hogy a Vöröskereszt „területenkívüliséget” jelent, vagyis diplomáciai lépéseket, eszerint időbeli elhúzódást jelent. A koronaőrök lépéseket tettek az időbeliség felgyorsítás irányába, majd konkrét ígéretekkel megtámasztva beadvánnyal fordultak a miniszterelnökhöz. Ugyanakkor sürgős meghívásra a miniszterelnök-helyettesnél kellett jelentkezniük (december 4.), ahol a megtudták, hogy a miniszterelnök utasítására – tekintettel az 1928. évi XXV. törvénycikk] 2. §.-ban foglaltakra – a koronát azonnal Kőszegre szállítják. A paragrafus szerint a törvény „fenyegető veszély esetén az intézkedés jogát a miniszterelnök hatáskörébe utalta”. A koronaőrök elhatárolták magukat az intézkedéstől. A báró szavaival „…azt a feltevést ébresztette fel bennünk, hogy a Szent Koronának Kifejezett akaratunkkal szemben, tudtunkon kívül hirtelen Kőszegre szállítása az országhatár felé tett első lépésnek tekinthető.” Mérlegelték a törvény 3. § adta lehetőséget is, ami szerint az Országgyűléshez fordulhatnak amennyiben „súlyos aggály” merül fel, ami szerint az intézkedést „lelkiismeretükkel össze nem férőnek vagy koronaőri esküjükbe ütközőnek tartanák”. Megítélésük szerint azonban a soproni országgyűlést nem tekinthették törvényesnek, illetve attól tartottak, inkább felhívják a figyelmet a Szent Koronára, mint a védelmét szolgálnák.

Kőszegtől Mattseeig; Augsburg

A korona útja ezt követően Pajtás Ernő koronaőr emlékezései (1970) [P] és Csontos István koronaőr nyilatkozata (1977) [Cs] alapján:

Kőszegről Velembe szállították, végül 1945 márciusában az ausztriai Mariazellbe, majd onnan Mattseebe vitték, és ott megint elásták. Kőszegre december 4-én érkezett, ahol egy ottani zárdában őrizték; Velembe december 17-én szállították át, ahol egy hegyoldalba beépített légvédelmi óvóhelyre vitték, ezt követően újra Kőszegre került vissza (március 18.) az ottani óvóhelyre. A Szent Korona 1945. március 27-én egy teherautón hagyta el a Magyarország határát. [P]

„Egyszerű Hangya teherautón vittük a Semmeringen át Mürzstegbe. Innen Mariazellbe. Április 5-én Attersee községben, s végül április 7-én voltunk Mattseeben! (…) A front közeledése miatt április 26-ról 27-re virradó éjszaka felnyitottuk a nagy ládát és kivettük a Szent Koronát, a jogart és az országalmát. A kincsek eredeti bőrtokjukban nyugodtak (…) belehelyeztem őket egy kettévágott katonai benzines hordóba. A ládában csak a kardot hagytuk. (…) Egy sziklafal előtt (…) mély gödröt ástunk, beletettük a hordót és betemettük a helyet is, hogy az ásásnak semmi nyoma nem maradt. A sziklafal könnyen felismerhető volt. Környéke lakatlan! Május 2-án mentünk Zellhofba, a missziósházban a priornál jelentkeztünk. A prior 6-án értesítette az amerikai parancsnokságot jelenlétünkről. Délután jeepen kijött G. Granville amerikai hadnagy… A teherautóval együtt mentünk Augsburgba a 7. amerikai hadsereg kihallgatási központjába.” [P]

Úgy a korona szállításánál, mind annak elásásánál jelen volt Szöllősi Jenő miniszterelnök-helyettes (kísérettel). „hallottuk… Szálasi azt mondta, itt várja be az amerikai haderőt és nem megy innen sehova.” [Cs]

A koronaőrök az amerikai hadsereg fogságába kerültek. Augsburgban a fogságba került valamennyi, környéken elfogott magyar látható volt, köztük Szálasi is, akit azonban később külön szállítottak. [Cs]

A ládát, elismervény ellenében adták át, de annak kinyitása nem tűnt sürgősnek. Amikor sor került volna rá, kiderült, hogy az ehhez szükséges kulcsok nincsenek meg, a láda kinyitása késedelmet szenvedett. Három kulcs volt, 1945. július 24-én lett meg valamennyi. Amikor a ládát kinyitották, kiderült, hogy szinte üres, csak a kardot találták benne. Pajtás Ernő parancsnokot felelősségre vonták, aki elmondta, ismert a korona helye, meg is mutatta, hol ásták el. Az ereklyéket kiásták, „…épen, baj nélkül, csak a bőrtokok mentek tönkre.” [P] „Az ékszerek sajnos iszaposak voltak, beiszaposodtak.” (Borbély alhadnagy és Paizs főtörzsőrmester beszámolója szerint.) [Cs]

Augsburg, Frankfurt, USA

Június 25-én korona és az ereklyék Augsburgból a frankfurti bank trezorjába kerültek, innen 1953-ban az Amerikai Egyesült Államokbeli Fort Knox-ba vitték. Az 1946. évi I. törvénycikk szerint Magyarország új államformája a királyság helyett a köztársaság lett. 1953-tól 1978-ig a koronát az USA Kentucky államában, Fort Knox katonai támaszponton tárolták.

A korona visszaszolgáltatása

A politikai enyhülés idején, 1978. január 5-én, Jimmy Carter elnöksége alatt a magyar Szent Korona a koronázási jelvényekkel együtt ismét hazai földre kerülhetett. Január 6-án a Parlamentben Cyrus Vance amerikai külügyminiszter kis ünnepség keretében átadta ezeket Apró Antalnak, az Országgyűlés akkori elnökének, és a magyar nép meghívott képviselőinek. Az eseményen jelen volt a hazai kulturális élet számos ismert személyisége, pl. Illyés Gyula író, Varga Imre szobrász és Kocsis Zoltán zongoraművész. Az államvezetés részéről Lázár György miniszterelnök és helyettese, Aczél György volt ott. A koronát és a jelvényeket restaurálás után a Magyar Nemzeti Múzeumba vitték, ahol bő két évtizeden keresztül láthatta a közönség.

A koronát hangsúlyozottan a magyar népnek kívánták visszaadni, ezért Kádár János nem lehetett jelen a repülőtéri fogadáson és az átadó ünnepségen, azonban az amerikai magyar emigránsszervezetek és egyes ottani kormánykörök így is tiltakoztak, mivel a kommunista diktatúra legitimálását látták benne. Az eseményt kétórás késleltetéssel „közvetítette” a Magyar Televízió, mert a pártvezetők féltek az amerikai külügyminiszter szavait egyenes adásban sugározni.

A 2000. évi. I. törvény, Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról

1999. december 21-én az Országgyűlés elfogadta a Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról szóló 2000. évi. I. törvényt, melynek értelmében a Szent Koronát 2000. január 1-jén ünnepélyes keretek között (a jogarral és az országalmával együtt) a Parlament kupolacsarnokába szállították át. A koronázási palást a Magyar Nemzeti Múzeumban maradt.

2001. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján a millenniumi ünnepségsorozat keretében hajón Esztergomba vitték, ahonnan – rövid tiszteletadás után – visszakerült az Országházba. Az Országgyűlés 2010. december 20-án megalkotta a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény módosítását. A módosítás értelmében a Magyar Honvédség feladatai közé került a Szent Korona, valamint a hozzá tartozó koronázási jelvények őrzése, fegyverhasználati joggal. A Honvéd Koronaőrség 2011. május 30-án tette le a koronaőr esküt és vette vissza a Szent Korona őrzését.

Ünnepélyesen esküszöm, hogy a Magyarország alkotmányos állami folytonosságát megtestesítő Szent Koronát minden körülmények között, minden veszélytől megóvom és állhatatosan őrzöm, illetéktelen kézre jutását életem árán is megakadályozom.

– A koronaőrség esküje

A millenniumi Szent Korona-emléktörvény

Az államalapítás ezeréves évfordulója alkalmából a Magyar Köztársaság Országgyűlése megalkotta a 2000. évi I. törvényt Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról.

A törvény fontosabb rendelkezései:

• A Szent Korona a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklyeként él a nemzet tudatában és a magyar közjogi hagyományban.
• Az államalapítás ezeréves évfordulója alkalmából Magyarország méltó helyére emeli a Szent Koronát, és a nemzet múzeumából a nemzetet képviselő Országgyűlés oltalma alá helyezi.
• 4. § (1) A Szent Koronának és a hozzá tartozó jelvényeknek a védelmére és megóvására, valamint a velük kapcsolatos intézkedések megtételére az Országgyűlés Szent Korona Testületet (a továbbiakban: Testület) hoz létre.
• 5. § (1) A Testület tagja a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A Testület elnöke a köztársasági elnök.

Ezeken túlmenően a törvény meghatározza a magyar koronázási jelvényeket, szabályozza a Testület feladatait, lehetővé teszi a koronázási jelvények tudományos vizsgálatát, és hiteles másolatok készítését.

A Szent Korona a kultúrában

Mint az egyik legismertebb magyar történelmi ereklye, számos műben jelenik meg a Szent Korona.

• Ez szimbolizálja Magyarországot és a magyarokat az 1935-ben felavatott és a népligeti Lengyel sétányon álló Lengyel légionisták emlékművén. A kompozícióban együtt jelenik meg a lengyel sassal.
• A 2001-ben megjelent Sacra Corona című film, vagy Az alkimista-kódex című 2008-as kalandregénynek, Fonyódi Tibor: A korona hatalma című regényének egyaránt egyik központi eleme.
• A Szent Korona Rádió 2006-ban alapított egész nap sugárzó internetes „nemzeti radikális” rádió. Célja a magyar kultúra népszerűsítése, elsősorban magyar népdalok, magyar költők verseinek, novelláinak, írásainak segítségével.
• 2013-ban jelent meg Kondor Vilmos A másik szárnysegéd című 1944-45-ben játszódó kalandregénye, amelynek középpontjában a koronának az országból történő kimenekítése és elásása, valamint megtalálása áll.
• 2016 szeptemberében mutatták be a Pálffy Géza történészprofesszor, az MTA doktora és az általa vezetett MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport kutatási eredményeit összegző, a Szent Korona történetét Szent Istvántól az utolsó magyar királykoronázásig (IV. Károly 1916. december 30-ai megkoronázásáig) végigkövető A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című 65 perces filmet, melyet Bárány Krisztián rendezett.

Források

• ↑ Barabássy: Barabássy, Miklós (2025). „From hypothesis to certainty: applying archaeoengineering to the Holy Crown of Hungary”. npj Heritage Science. DOI:10.1038/s40494-025-02270-0. </ref>
• ↑ Barabássy 2020: Barabássy Miklós: A magyar Szent Korona mérnöki szemmel. Budapest: Magyar Pen Club. 2020. ISBN 978-615-81343-6-1  
• ↑ Benda-Fügedi: Benda, Kálmán. A magyar korona regénye, Fügedi Erik, Magvető (1979). ISBN 963 14 0305 x 
• ↑ Bertényi: Bertényi, Iván. A magyar korona története. Kossuth (1986). ISBN 963 09 2563 X 
• ↑ Bóna: Bóna, István. A magyarok és Európa a 9-10. században. MTA Történettudományi Intézete (2000). ISBN 9 63 8312 67 X 
• ↑ Csomor 1986: Csomor, Lajos. Magyarország Szent Koronája. Vaja: Vay Ádám Múzeum Baráti Köre (1986). ISBN 963018835X 
• ↑ Csomor 1987: Csomor Lajos: Szent István koronája nyomában. Budapest: Panoráma. 1987. ISBN 963 243 311 4  
• ↑ Katona: Katona, Tamás. A korona kilenc évszázada (dokumentumgyűjtemény), Györffy György, Helikon (1979). ISBN 963 207 198 0 
• ↑ Kottanner: A korona elrablása: Kottanner Jánosné emlékirata 1439–1440. Ford. Mollay Károly. Budapest: Magyar Helikon. 1978.  
• ↑ Ötvösvizsgálat Péri: Péri, József. „Időszaki jelentés a Szent Korona ötvösvizsgálatáról I.”. Magyar Iparművészet 1994 (I. január-február), 2-6. o. 
• ↑ Ötvösvizsgálat Papp: Papp, László. „Időszaki jelentés a Szent Korona ötvösvizsgálatáról II.”. Magyar Iparművészet 1994 (I. január-február), 6-9. o. 
• ↑ Tóth 1999: Tóth, Endre. A magyar Szent Korona. Királyok és koronázások, Szelényi Károly, Kossuth (1999). ISBN 963 09 41546 
• ↑ Tóth 2001: Tóth Endre: The Holy Crown and Coronation Insignia. In Zombori István – Cséfalvay Pál – Maria Antonietta De Angelis: A Thousand Years of Christianity in Hungary – Hungariae Christianae Millennium. (hely nélkül): Hungarian Catholic Episcopal Conference. 2001. ISBN 9630072491   (angolul)
• ↑ Tóth 2024: Tóth Endre – Horváth Attila – Pálffy Géza: A magyar Szent Korona és a koronázási jelvények. Zsoldos Attila. Budapest: Országház Könyvkiadó. 2024. ISBN 978-615-5948-83-1  
• ↑ Tóth Zoltán József: Tóth Zoltán József (ed): A magyar Szent Korona és a Szentkorona-tan az ezredfordulón. (hely nélkül): Szent István Társulat. 1999. ISBN 963 361 081 8  
  • ↑ Pecze Ferenc: Pecze Ferenc: Szemelvények a Szentkorona-tan visszhangjáról a külföldi szakirodalmi forrásokban. In Tóth Zoltán József (ed): A magyar Szent Korona és a Szentkorona-tan az ezredfordulón. Budapest: Szent István Társulat. 1999. ISBN 963 361 081 8  
  • ↑ Vass Csaba: Vass Csaba: Szakrális világközösség. In Tóth Zoltán József (ed): A magyar Szent Korona és a Szentkorona-tan az ezredfordulón. Budapest: Szent István Társulat. 1999. ISBN 963 361 081 8  
  • ↑ Zlinszky: Zlinszky János: A Szentkorona-eszme és története. In Tóth Zoltán József (ed): A magyar Szent Korona és a Szentkorona-tan az ezredfordulón. Budapest: Szent István Társulat. 1999. ISBN 963 361 081 8  
• ↑ Zsoldos Attila: Zsoldos Attila: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban (III. A koronázás törvényességi szabályai. Historia. [2012. november 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 18.)
• Sudár Balázs 2011: Egy török utazó a magyar Szent Koronáról.

További információk

• A Szent Korona hazatér. A magyar korona tizenegy külföldi útja, 1205–1978; szerk. Pálffy Géza; MTA BTK TTI, Budapest, 2018 (Magyar történelmi emlékek. Értekezések)
• Magyar nemzeti és történelmi emlékek – Szent Korona és a koronázási ékszerek Archiválva 2010. február 14-i dátummal a Wayback Machine-ben, nemzetijelkepek.hu
• Kristó Gyula: Szent István király – A koronázás
• 2000. évi I. törvény Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról
• ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona árnyékában Királyné és korona
• Zsoldos Attila: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban (III. A koronázás törvényességi szabályai) – História-cikk
• Beőthy Mihály-Fehér András-Ferenczné Árkos Ilona-Ferencz Csaba-Hennel Sándor: Eppur si ... Fizikai Szemle, XXXIV. 1984.75-81. old.
• Bertényi Iván (történész, 1939): A Magyar Szent Korona (Kossuth, 1996) ISBN 963-09-3834-0
• Bethlen, Graf, Stephan: Die heilige Stephanskrone. Symbol einer tausendjahrigen Geschichte. Politische Studien, München, 1978, 181-191. old.
• Bíró Tamás: A korona anyagvizsgálatáról. Magyar Tudomány, XXXVII. 1980. 847. old.
• Bíró Tamás: Mükincsrongálás vagy -megóvás. Megjegyzések a korona tervezett anyagvizsgálatához. Magyar Tudomány, XXXVII. 1980, 291-294. old.
• Bock, Franz: Die ungarische Königskrone. "Corona Sancti Stephani" im Kronschatz der königlichen SchloBburg zu Ofen. Aachen, 1896
• Bodor Imre: A magyar korona legkorábbi ábrázolasai. Ars Hungarica, VIII. 1980. 1. 17-24. old.
• Bosnyák Sándor: Aranyalma, bot, suba. Koronázási jelvénycink a néphagyományok tükrében. Művészet XVI. 1975. június 5-7. old.
• Búza Péter: Az ötvösök mást mondanak. – Egy műhelyben készült volna Szent István koronája? Magyar Nemzet XLVII. 1984. augusztus 18. 5. old
• Czobor Béla: A magyar szent korona és a koronázási palást. – III. Béla magyar király emlékezete. Szerk.: Forster Gyula, Budapest, 1900, 98-114. old.
• Decsy Sámuel: A' Magyar Szent Koronának és az ahoz tartozó tárgyaknak históriája 1792; hasonmás kiadás Kossuth 2008
• Darkó Jenő: A Dukasz Mihály-féle korona célja és jelentősége. Archivum Philologicum, LX. 1936, 113-152. old.
• Donászy Ferenc: Nemzeti jelvényeink története. Budapest, 1941
• Dőry Ferenc: Magyarország czímerének kialakulása. Turul, XXXV. 1917, 17-33. old.
• Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában. Budapest, 1977, 147-173. old.
• Eckhart Ferenc: A szentkorona-eszme története. Budapest, 1941
• Fraknói Vilmos: A magyar királyi kegyúri jog Szent Istvántói Mária Teréziáig. Budapest, 1895, 473-476. old.
• Fügedi Erik: A magyar király koronázásának rendje a középkorban. – Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk.: Székely György. Akadémiai Kiadó, 1984, 255-273. old.
• Gerics József: Az úgynevezett Egbert-(Dunstan-)ordó alkalmazásáról a XI. századi Magyarországon (Salamon koronázásának előadása a krónikákban. Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk.: Székely György) Akadémiai Kiadó, 1984, 243-254. old.
• Gerics József–Ladányi Erzsébet: Források Szent István királlyá avatásának történetéhez, epa.oszk.hu
• Grexa Gyula: A magyar királyi korona problémái. – Überlieferung und Auftrag. Festschrift für Michael de Ferdinandy zum sechzigsten Geburtstag 5. Oktober 1972. Herausgegeben Josef Gerhard Farkas. Wiesbaden, 1972, 401-427. old.
• Györffy György: István király és műve. Budapest, 1977
• Györffy György: Mikor készülhetett a szent korona? Élet és Tudomány, XXVI. 1971. 1. 8. 58-63. old.
• Hoffmann Edith: A Bécsből hazakerült műkincsek kiállítása a Nemzeti Múzeumban. III. A kéziratok. Magyar Művészet, IX. 1933, 287-297. old.
• Ipolyi Arnold: A magyar szent korona és a koronázási jelvények története és műleírása. Budapest, 1886
• Katona Tamás (szerk.): A korona kilenc évszázada. Történelmi források a magyar koronáról. Európa Könyvkiadó, 1979
• Kelleber. Patick J.: The Holy Crown of Hungary – Papers and Monographs of the American Academy of Rome. XIII. 1951
• Király János: A királykoronázás eredete, egyházi kifejlődése és ordóbeli kialakulása. Budapest, 1918
• Kocsis István: Magyarország Szent Koronája (Budapest, 2000)
• Kondakov, N P.: Geschichte und Denkmaler der byzantinischen Emails. Frankfurt am Main, 1982
• Kovács Éva-Lovag Zsuzsa: A magyar koronázási jelvények. Corvina, 1980
• Kovács József: A Magyar Szent Korona. Ikonológiai megjegyzések (Főnix Könyvek 49., 2. kiadás, Főnix Könyvműhely, Debrecen, 2003) ISBN 963-86367-2-6
• Kovács, László: Die Budapester Wickingerlanze. Acta Archaeologica, XXIII. 1970, 323-339. old.
• Dr. László András: Néhány megjegyzés a magyar királyok Szent Koronájával kapcsolatban. In: Zománc 1989-1990 (Kecskemét, 1991)
• Magyar Pál: Üzenet a régmúltból. A kor világképe és a korona. Új Tükör XVII. 1980. augusztus 20. 21-23. old.
• Mollay Károly: A korona elrablása. Egy magyar nő, Kottaner Jánosné emlékirata. 1439–1440-ből. Budapest, 1975
• Moravcsik Gyula: A magyar szent korona a filológiai és történeti kutatások megvilágításában – Emlékkönyv Szent István király halálának 900. évfordulóján. Szerk.: Serédi Jusztinián. III. Budapest, 1938, 425-472. old.
• Tóth Endre: A koronázási palást és jogar (The Coronational Cloak and Sceptre), Szeged, 2000
• Tóth Endre: A Szent Korona védelmében (Napi Magyarország, 1998. szeptember 12., 16. oldal)
• Vajay Szabolcs: A Szent Korona kamelaukion jellege. In: Insognia Regni Hungariae I. (Budapest, 1983)
• Vajay Szabolcs: Az Árpád-kor uralmi szimbolikája – Középkori Kútfőink Kritikus Kérdései. Memoria Saeculorum Hungariae. Budapest, 1974, 339-373. old.
• Zsuppán András: Alternativ_Szent_Korona-elméletek. Magyar Narancs, 2005. február 24. (Hozzáférés: 2013. október 23.)
• A magyarok koronája (animációs film)

Kapcsolódó szócikkek

• A magyar királyok koronázása
• Magyar koronázási jelvények